A Béltisztításkategóriában található kérdések
Így kezdtem interneten keresni olyan háziorvost, aki a természetgyógyászati irányokban is járatos és így találtam meg Önt
Tisztelt Dr. Czinege László!
Talán szokatlan kérdéssel fordulok Önhöz, remélem tud nekem segíteni.
42 éves vagyok, 3 évvel ezelőttig Miskolcon éltem, akkor költöztem családi okok miatt Budaörsre. A helybéliek javaslatára választottam egy háziorvost, akivel kapcsolatban most derült ki, hogy számomra nem megfelelő.
2000-ben volt egy diagnosztizált Crohn betegségem, amit 2,5 évig kezeltek orvosok, de a steroidos kezelésnél nem jutottunk tovább, azt elhagyni nem tudtam, mert mindig kiújultak tüneteim. Mivel nem akartam steroidokon élni, alternatív megoldást kerestem és találtam is, Dr. Simoncsics Péter személyében, aki 6 hét alatt teljesen tünetmentessé tett, a gyógyszerek abbahagyása mellett és ez szerencsére mondhatom, azóta is tart.
Most 1,5 éve kezdődött egy furcsa, bizonytalan járással, szédüléssel járó folyamatom, amit a háziorvosom próbált körüljárni, így jött az alacsony vérnyomásom, a vérszegénység, fülészeti, szemészeti probléma. Kiderült, egyik sem ezek közül. Ekkor elküldött MRI vizsgálatra, ahol a fehérállományban kisebb vascularis eredetű pontokat találtak, de azóta az ideggyógyász szakorvos táppénzen van, nem látta a leletet.
Erre háziorvosom közölte, hogy ilyen mindenkinek van, szerinte pánik beteg vagyok. Mivel 20 évig dolgozta pszichoterápiás szakterületen, tudtam, hogy ez nem az. Júliusra a tüneteim odáig romlottak, hogy már a lakásban is csak segítséggel tudtam közlekedni, mosdóba kimenni. Ekkor már nagyon megijedtem, a természetgyógyászom nem találta mi bajom van, így hozzá sem mentem többet. A háziorvosom elment szabadságra és így teljesen magamra maradtam a problémával.
Ekkor az interneten találtam egy szintén természetgyógyász kutató orvost, akihez elvittek és kb 3 órás vizsgálattal kiderítette, hogy a Cerebellum rézhiánya a problémám oka. Elkezdtem szedni Rézkolloidot és nagy megkönnyebbülésemre, lassan elkezdett javulni az állapotom. Az éves 6 hétnyi szabadságom elfogyott, így amikor háziorvosom visszajött szabadságáról, elmondtam neki hol tartunk és nagyon csúnyán kioktatott, hogy igenis pánikbeteg vagyok, menjek pszichiáterhez, ha a réz használt, az csak placebo hatás lehet. Jelenleg felvett ugyan táppénzre, a Crohn betegségemmel, de én nem tudok tovább ilyen orvoshoz tartozni, aki ennyire nem nyitott az alternatív gyógymódok irányában.
Így kezdtem interneten keresni olyan háziorvost, aki a természetgyógyászati irányokban is járatos és így találtam meg Önt.
Az volna a kérdésem, hogy háziorvosként válla-e esetleg mint beteget vagy ha nem, akkor tud-e esetleg olyan kollégát, akihez fordulhatnék problémámmal?
Előre is köszönöm segítségét:
V.-T. Éva